Kirándulas

Mint tudjuk, Sheri szereti Magyarországot, és a hétvégi kikapcsolódást is. Imád kirándulni, ezért nem meglepő, hogy hétvégén is elment az ország több pontjára is, ahol képeket is csinált amiket megosztott velünk. Járt többek között Martonvásárban, Velencén és Visegrádon is, valamint a Merzse Mocsárnál, ahová a kutyusát is elvitte magával. Igazán jó gazdi lehet Sheri! :)

Fotózás

Sheri megosztott képeket a múltkori fotózás előtt, és a legújabb fotózása előtt. Az új képekkel kapcsolatban igyekszem naprakész lenni, hogy hamarabb elhozzam nektek őket, ne úgy mint múltkor. Azóta Sheri rengeteg képet osztott meg a legutóbbi fotósorozatból, amiket szintén elhozok majd nektek. Addig i nézzétek meg a "kulissza" fotókat! :) A sminkje az új képeken is fantasztikus lesz, ahogy elnézem :)


Ez a kettő kép, ami az előző sorozat fotózása előtt készült. :)

Sheri üzenete a mai lányoknak

Sheri facebookon üzent a mai lányoknak, és azoknak az embereknek akik az ő sikerének a hátterébe mást képzelnek, mint ami valójában van. A lentebb olvasható szöveget írta ki a hivatalos facebook oldalára. Ez az amire én azt mondom, hogy ezért vagyok én Dj Seherezade rajongó!


"Kedves Lányok!
Igen,a mostani posztom főleg Nektek fog szólni,hisz a múltkori Live bejelentkezés után nagyon sok üzenetet kaptam,s sajnos idő hiányában nem tudok mindenkinek megfelelően válaszolni!
Vajon tényleg az anyagi biztonság, a jólét, a feltűnő viselkedés, a drága autók, a luxus apartmanok megérik ezt az árat amit egyre többen a mai világban fizetnek? Mielőtt, bárki is visszájára akarja majd fordítani az írásom, hogy én is teletolom az Instagramot és a Facebookot hasonló képekkel , nem igaz! Én a saját ruhamárkámat próbálom reklámozni a saját eszközeimmel. Effektelem a képeket? Ki nem effekteli a képeket? Az utolsó sültkrumplira rárakunk egy filtert manapság. Igen! Én használom a social felületeimet arra, hogy a márkámat erősítsem, de ennek az életnek a közelébe se merészkednék soha , amiről írok majd ebben az írásban.Nem szeretem ha valaki azzal takarozik hogy honnan jött.Úgy gondolom, hogy azok az emberek is tudnak nagyon magasra jutni, akik szerény körülmények között nőttek fel. Nagyon fontosnak tartom a tanulást,főképp az idegen nyelvek ismeretét.Ahány nyelven beszélsz, annyi ember vagy.Beszéljünk kicsit rólam! Én olaszul és angolul végzem a munkámat, emellett franciául tanulok. Mai világban egy kis talpraesettséggel és nyelvtudással bárhol meg lehet élni és el is lehet helyezkedni. Egy éve dolgozom a világ egyik vezető légitársaságánál hétfőtől péntekig, néha hétvégén is. Mellette – ha belefér a beosztásomba – és el tudom cserélni a kollégáimmal, akkor természetesen vállalom a nemzetközi és hazai lemezlovas felkéréseket. A DJ munkáimnak köszönhetem, hogy beutaztam a világot, rengeteg kultúrával, emberrel találkoztam és tanultam tőlük. 2 éve létrehoztam a saját ruhamárkámat is, amit javarészt – kis segítséggel – én tartok kézben és igen, általában én cipelem a 30 kilós anyagokat, ha erre van szükség. Nagyon keveset alszom, napi 4 órákat, de nagyon boldog vagyok, nem kérek segítséget senkitől, egyedül építettem fel a ruhamárkámat, a mostani pozíciómat és a DJ karrieremet ...a menedzseremnek(aki 1000 éve a legjobb barátom) köszönhetően tudtam kibontakoztatni a világ közel 60 országában. Bejártam a világot és nem költöttem butaságokra.Millió csodás, igazán luxus helyre eljutottam, de mégis akkor voltam a legboldogabb, amikor a tanuló barátnőmmel egy szegény diákszállón szálltunk meg Moszkvában, hogy minden zegzugát megtekinthessük Moszkvának és metróval bejárhassuk a várost néhány nap alatt. Egy Suzukim van, s volt idő, hogy vehettem volna ezerszer jobb autót, de inkább a márkámba invesztáltam, fejlesztettem magam,tanultam és sportoltam. Amúgy tudom hogy nem egy nőies autó, de nem is érdekel, mivel az sem érdekel, hogy milyen értékű ruhát hordok, ha csinosan fel vagyok öltözve, akár 10 ezer forintból, akár 100 ezer forintból. A munkahelyemre rengeteget BKV-val közlekedtem, mielőtt bejött a nagy hideg és nem esett le a karikagyűrű az ujjamról, sőt! Gyorsabb volt, és rengeteg könyvet olvastam el ezen idő alatt. Nincs luxus lakásom, mert szeretem a kisöcsém és a szüleim közelében lakni a külvárosban. Higgyétek el, képesek vagytok a boldog, tisztességes életre, csak bízzatok magatokban, s ne adjátok el a lelketeket! Legyetek motiváltak, s ne manipuláltak. Legyetek hasznosak, s ne használtak. Fejlődjetek, s ne versenyezzetek. Hallgassatok a saját szavatokra és ne mások véleményére. Én azt választom, hogy olyan dolgokat csinálok, amihez a többség lusta, szóval én folytatom az egyszerű, de gyönyörű életemet és olyan dolgokat csinálok, amiket ők nem tudnak elképzelni sem!. Én abban hiszek, hogy egy normális nőnek érzelmeken alapul a szexualitás. Úgy gondolom, hogy akinek nem ezen alapul, az hazudik vagy áltatja magát, vagy valami kegyetlen dolog történt vele az életben. Nem bíráskodni akarok, nem török pálcát senki felett. Nekem óriási szerencsém van, mert olyan családban nevelkedtem, ahol minden nő egy talpraesett, független, okos, tanult, intelligens, célokkal teli nő volt. Én ezt láttam, ebben nevelkedtem, pont ezért meg sem fordult soha a fejemben, hogy kitartott legyek. Én abban hiszek, hogy amiért verítékkel megdolgozunk, azt sokkal jobban tudjuk értékelni, mint az anyuci, apuci vagy egy férfi által alánk tolt javakat .Nincs szükség drága táskára, autóra, luxus nyaralásokra cipőkre…. Nôk vagyunk persze hogy szeretjük a divatot,de nem minden áron...Ha megöregszünk, az emlékeket fogjuk őrizni, nem pedig a táskákat. Nem az anyagi javakat visszük magunkkal a sírba. Nem azért születtünk erre a földre, hogy minden olyan egyszerű legyen . Egy fellépés esetén próbáltam minden „pihenésre” szánt időt hasznosan eltölteni. Bejártam minden helyszínen a legfőbb nevezetességeket, megismerkedtem a helyi kultúrával, meglátogattam a városok szegényebb részeit, mivel így lehet képek kapni egy olyan országról, ahova elutazol, nem úgy, hogy egy 5 csillagos szállodában töltöd az idődet. Játszottam szegény gyerekekkel, beszélgettünk, sőt még olaszul is tanítgattam őket. Sose járkáltam a plázákban, ha valamire szükségem volt mindig jobban izgattak a piacok,, hogy pár dollárért kincseket találjak, ami ezerszer egyedibbek, mint egy márkás táska több százezerért. A legpiszkosabb, legszegényebb negyedekben élőkben is több alázat volt, mint ezekben a nőkben, akikről próbálok írni. Azok az emberek akikkel én találkoztam Ázsiában,Afrikában már a napfelkeltétől is boldogan állnak a nap elé. Nem akarok milliomos lenni, csak boldog. Attól függetlenül nem árulok zsákba macskát, azt elvárom, hogy a párom igenis legalább annyi nyelven beszéljen, mint én. Legyen okos, intelligens, tanult és fel tudjak rá nézni! Talpraesettség, céltudatosság, amelyeket fontos tulajdonságnak vélek! Hisz ha ezek a tulajdonságok meg vannak,együtt tudom hogy képesek leszünk egy olyan erős várat építeni ami megdönthetetlen.Tisztességgel leraktam az asztalra az elmúlt 5 évben nagyon sokat, elvárhatom hogy ne legyen egy link! Nézze le azokat a nőket akik belül rohadtak és egy vodkaszódáért vagy egy Prada cipőért ,vagy kitudja miért ,bárki ágyába bebújnak.S igen!Kedves Lányok…Amit Instagramon, Facebookon, magazinokban láttok, az mind csak a felszín, egy üres lufi. Nem ez az élet… Azok a lányok a nagy rózsacsokrokkal, luxus ruhákkal, megnyúzott kis állatok szőrével, luxus táskákkal, luxus autóban, a legújabb cipőkben pózolva, mind boldogtalanok véleményem szerint …Vagy ha őket valójában ez teszi boldoggá, akkor egy értéktelen, felszínes, semmirekellő élet az övék…? Vajon tényleg az anyagi biztonság, a jólét, a feltűnő viselkedés, a drága autók, a luxus apartmanok megérik ezt az árat?
Döntsetek ti….de én ismétlem… Én azt választom, hogy olyan dolgokat csinálok, amihez a többség lusta, szóval én folytatom az egyszerű, de gyönyörű életemet és olyan dolgokat csinálok,amiket ők nem tudnak elképzelni sem!.
"

Új VN fotósorozat

Sheri munkalkodott kicsit, így mi újabb VN darabokat csodálhatunk meg legújabb fotosorozata által. 2 képet posztolt nekünk a fotózásról is. A sminkje eszméletlenül szép szerintem.

A fotósorozatból eddig 4db kepet tudok hozni nektek, de amint jön a többi, kirakom azokat is. Szerintem Sheri gyönyörű a képeken. Igaz, hogy ez eddig csak 2 ruháról kép, de elképzelhető, hogy ebben a kollekcióban most a fehér szín fog dominálni? Én kíváncsian várom a többi képet. Addig is, csodáljátok meg ti is a képeket ! :)

Dubaj

Sziasztok. Hoztam nektek egy bejegyzést, ugyanis Sheri Dubajban járt, amiről rengeteg képet posztolt nekünk, rajongóknak. A fent látott képből ítélve, nem csak azért utazott ki, hogy megnézze a nevezetességeket, hanem fel is lépett. Sok-sok gyönyörű helyen járt, viszont a Facebook oldalán kifejtette, hogy neki hiányoztak a történelmi nevezetességek. Úgyhogy véleményem szerint nem volt 100%-osan megelégedve a hellyel, de mivel sok képet csinált biztosan tetszett neki amiket látott. Instagramon is megosztott néhány képet, és az egyik képhez érkezett egy komment, hogy "Éljenek a dubajozó lányok". Erre Sheri is reagált, de én sem hagyhattam szó nélkül, ezért reagáltam én is a kommentre. Készítettem egy screenshotot is, ahol ti is el tudjátok olvasni ezt, ugyanis a komment már ki lett törölve a kép alól. Nem tudom, hogy a komment írója, vagy Sehi törölte, de a lényeg, hogy nekem megvan. Ezt láthatjátok az alábbi képen.

A posztjaiból ítélve, körülbelül 4-5 napot töltött Dubajban ahol 2 barátnője is vele tartott, a képeken ők is láthatóak. A blog Facebook oldalára töltöttem fel azokat a képeket amiket sikerült gyűjtenem nektek, viszont ide is betettem párat nektek. :) Szerintem minden képen nagyon szép volt, mint mindig. Ha a többire is kíváncsiak vagytok akkor kattintsatok IDE. :) Jó nézelődést.

Nyitás

Sziasztok. Ezen a blogon Dj Seherezaderól olvashattok híreket, és hozok nektek róla képeket is. Van egy instagram es egy fb rajongói oldal is, amiket szintén én csinálok,de én úgy gondolom, hogy írni is szeretnék róla mert az úgy jobb. Azért is gondoltam erre a blogra, mert nincs üzemelő rajongói oldal róla, pedig szerintem megérdemli, ha mondjuk mást nem is nézünk, csak a munkásságát, már akkor is megérdemli. De ez mellett a személyisége is jó szerintem. Bár személyesen nem ismerem,csak azt tudom amit a TV-ben vagy az interneten látok, de azt kell mondanom, hogy biztos vagyok abban, hogy kedves ember. :) Ha meg szeretnéd ismerni akkor tarts velem te is, kövesd figyelemmel a legfrissebb híreket róla! A fenti kép az egyike a legfrissebb promó fotóinak, ezért ehhez a nyitási bejegyzéshez ezt választottam. :) A bejegyzés lényege, hogy mától nyitva áll a djseherezade.eblog.hu, az egyetlen üzemelő Dj Seherezade rajongói oldal! :)